upload/hirek/mini1_2013_11_19_15_11_11.jpg Jön a vadonatúj Mini

Sir Alec Issigonis születésnapján mutatkozott be a Mini harmadik generációja.

11.19
Prev Next
értékelés:
0,0 (0)

Jön a vadonatúj Mini

Ugyanaz, mégis más. Ez lehetne a Mini mottója, hiszen a tervezők már másodszor alkották újra a brit származású kisautó eltalált, retrós stílusvilágát. Bár úgy tűnik, mintha a harmadik generáció csak egy alapos frissítés lenne, vadonatúj konstrukció, a BMW első- és összkerékhajtásra is alkalmas UKL1 padlólemezére épül. Méretei minden irányban nőttek, majdnem tíz centivel hosszabb, öttel szélesebb, és eggyel magasabb, ráadásul a tengelytávja is több mint négy centivel nagyobb.

A megszokott formai elemek miatt úgy tűnik, mintha arányai sem változtak volna, valójában egy másik Minit látunk, a szokásosnál hosszabb orral, laposabb fényszórókkal, nagyobb hátsó lámpákkal és tükrökkel. Mostantól a dizájnelemek is segítenek jobban megkülönbözteti a Cooper és a Cooper S kiviteleket. Utóbbi a képeken kissé eltúlzottnak látszó levegőbeömlőt és drasztikusabb hátsó kötényt kap.

Az első fotók alapján az utastér is megtartotta azonnal felismerhető elrendezését, a  méretnövekedésnek köszönhetően mégis tágasabbnak ígérkezik és 160 helyett már 211 literes csomagtartót kínál. Extrái közé bekerült többek közt egy új központi kijelző, head up display, kameraalapú radaros tempomat, ütközés veszélyét és elénk lépő gyalogosokat is felismerő rendszer, valamint táblafelismerő és tolatókamera. Nem csak gyarapodott, szegényebb is lett az új generáció.

Vadonatúj motorkínálata két háromhengeressel indít, a Coopert 136 lóerős 1,5-ös turbós benzinessel, a Cooper D-t 116 lóerős, szintén 1,5-ös gázolajossal szerelik. Négyhengeres blokkért a Cooper S-t kell választani a 192 lóerős turbós kétliteressel. Mindegyik motorhoz az új hatfokozatú váltó jár, automata felárért rendelhető. Forgalmazása tavasszal indul, addigra kiderül, mennyivel kérnek többet a minden eddiginél felkészültebb Miniért.



vissza a lap tetejére
A honlapot készítette és a tárhelyet biztosítja: FaXuniL Kft. - Teherautó bérlés: www.teherautoberles.hu