upload/hirek/2014-lexus-ct200h-13.jpg Frissült a Lexus CT 200h

Ordít a legkisebb Lexus is. Na de minek?

11.14
Prev Next
értékelés:
0,0 (0)

Frissült a Lexus CT 200h

Minden gyártó életében meghatározó fontosságú a márkaarculat. Érthető ez, hiszen a modellek megjelenését ez határozza meg, a megjelenés pedig abban játszik szerepet, hogy a potenciális vásárló pénztárcája megnyílik-e, vagy sem. A Lexus bátor lépésre szánta el magát, amikor megalkotta a jelenlegi hűtőmaszk dizájnt, mely egyértelműen amolyan Predatoros agresszivitást kölcsönöz a modellpalettának.

Ez még így rendjén is lenne, amennyiben a paletta minden tagja teljesítményben oda tenné magát, ám például a most frissített CT 200h minden, csak nem agresszív ragadozó. Az így az autó által kifelé sugárzott összkép csalóka lehet, főleg annak tudatában, hogy a frissítés a hajtásláncot nem igazán érinti, így megmarad az eddigi papíron 136 lóerős teljesítmény. Pletyka szinten persze terjed olyan változat is, hogy lesz később egy erősebb változat, de ez leginkább a márka rajongóinak a lelkesedéséből származtatható, ilyen jellegű információkat ugyanis hivatalos források nem erősítettek meg.

Mindezek ellenére szó sincs arról, hogy egy rossz autó lenne a Lexus kínálat belépő modellje, csupán az általa képviselt tiszta és ésszerű világkép nem éppen biztos, hogy annyira összefér az agresszív megjelenéssel. De ezt a kérdést úgyis a vásárlók döntik el és az eladási adatok támasztják alá minden kétséget kizáróan.



vissza a lap tetejére
A honlapot készítette és a tárhelyet biztosítja: FaXuniL Kft. - Teherautó bérlés: www.teherautoberles.hu