upload/hirek/2014-porsche-panamera-12.jpg Frissül a Panamera

Leginkább kívül frissült a Porsche Panamera. Jön a hibrid változat.

04.03
Prev Next
értékelés:
6,5 (1.0)

Frissül a Panamera

Frissítéshez érkezett a Porsche családi járműve, a Panamera is. A hivatalos leleplezés még nem történt meg, ám a gyáriak már most pár képpel és információval kedveskedtek a rajongóknak.

Ami elsőre feltűnik, hogy az átrajzolt fényszórónak és a minimálisan megváltoztatott lökhárítónak köszönhetően kívánatosabb az autó orrésze.

Hátul szintén a fényszórónál keresendő a legnagyobb változás, de új a lökhárító rajzolata, sőt a rendszámtábla is új helyre került.

A belső tér első ránézésre változatlan maradt, itt főként az elektromos rendszereken javíthattak a mérnökök, de erről még nincs hivatalos információ.

Amiről viszont már tudni lehet, az a hibrid hajtás, melyet a 2014-es modellév kapni fog. Névlegesen egy 3 literes V6-os benzines egység és egy elektromotor házasításáról van szó, melyről most annyit lehet tudni, hogy a két egység együttesen 410 lóerőt tud teljesíteni.

Ezen felül még tudni lehet egy 3 literes 419 lovas turbós egységről is, mely a 4,8-as 400 lovas V8-ast hivatott leváltani.



vissza a lap tetejére
A honlapot készítette és a tárhelyet biztosítja: FaXuniL Kft. - Kisbusz bérlés: www.kisbuszberles.org