Minden az új RAV4-ről Minden az új RAV4-ről

Minden téren túltesz elődjén a Toyota SUV-ja.

12.18
Prev Next
értékelés:
0,0 (0)

Minden az új RAV4-ről

Minden téren túltesz elődjén a Toyota SUV-ja.

Az új Rav4 első ránézésre nagyobbnak hat, mint eddig bármikor. A számadatokat megnézve nem is csal a szemünk, hiszen a hosszúság nem kevesebb, mint 20 centivel növekedett meg, míg az autó szélessége 3 centivel több, mint az elődmodell esetében.


A külső barátságos megjelenése megmaradt, de azért magára vette a Toyota éppen aktuális márkaarculatának az elemeit, így például az első traktus kialakítását, amit a fejlesztők csak „Under Priority” dizájnnak neveztek el. Ez lényegében az alul elhelyezkedő nagyméretű trapéz alakú légbeömlőt és a felső jelzésértékű hűtőrácsot foglalja magába. Ennek a felső résznek a kidolgozása a fényszórókat az „orrkúppal” összekötő hűtőráccsal leginkább az Aurisnál használt dizájnra emlékeztet.
Az autó talán oldalnézetben mutatja meg leginkább azt a lendületet, melyet a fejlesztők mindenképpen szerettek volna belevinni az autó megjelenésébe. Az autó elejétől a hátuljáig végigfutó övvonal nagyon szépen határozza meg a hátsó lámpák elhelyezkedését, ráadásul, ha hátulról is megnézzük az új Rav4-et, akkor láthatjuk, hogy itt nem ér véget az idom, hanem a csomagtéren megereszkedve végigfut, így gyakorlatilag teljesen körbeéri az autót.
A méret növekedéséből természetesen most is a belső tér profitált a legtöbbet, így már egy felső középkategóriás autó helykínálatával kell számolnunk.


A vezetőülésben helyet foglalva egy merőben új dizájn rajzolódik ki, melyet a metálos díszítőelemek határoznak meg. Érdekes megoldás, hogy a díszítőelemek gyakorlatilag körberajzolják a műszerfal fontosabb részegységeit. Egy egységet képez a vezető birodalma, melybe a váltó, a kormány és a közvetlenül a vezető előtt elhelyezkedő műszerek tartoznak bele, majd ettől jobbra helyezkedik el az a rész, mely az anyósülésen ülőnek is érdekes lehet. A belső tér minősége egyértelműen javult az előző generáció óta. Kellemesebb tapintásúak a műanyagok, de ami a legfontosabb, lényegesen több bőr került a műszerfalra is.


Pakolhatóság terén is jól áll az új RAV4. Az utastérben bőven elegendő a rekeszek mennyisége, de ami a legfontosabb, az a hátsó üléssor mögött található, ugyanis egyértelműen a csomagtér profitált a legtöbbet az autó hosszának a növekedéséből. Most már akár 547 liternyi térrel gazdálkodhatunk, ráadásul a padló alatti tároló rekesz is a duplájára nőtt, így már 100 literes. Könnyebb hozzáférni is a raktérhez, a Toyota elhagyta a modell egyik jellegzetességének számító oldalra nyíló csomagtér ajtót.


Az újdonság nem csak a kényelemre koncentrál, hanem a biztonságra is. Teljesen új menetdinamikai rendszert kapott, amely egyszerre kezeli a jármű nyomatékelosztását, a stabilitását és a szervo rendszerek működését. Ennek köszönhetően a RAV4 magától változtat összkerék hajtásról első kerékre, amennyiben úgy érzékeli, hogy nincs szükség mindkét tengely meghajtására. Ez azért fontos, mert így jelentősen tudja a fogyasztást is csökkenteni a rendszer.
Nálunk összesen háromféle motorral lesz választható a közkedvelt SUV. A benzines választék csak a 2 literes 151 lovas egységet foglalja magában, ugyanis a vásárlók többsége ebben a kategóriában inkább a dízel motorokat preferálja. Az olajégetők kínálatában ketten szerepelnek. Van itt egy régebbi 2 literes 124 lóerővel, de a kínálat legértékesebbje egyértelműen az új fejlesztésű 2,2 literes D-4D motor, mely 150 lóerővel érkezik.



vissza a lap tetejére
A honlapot készítette és a tárhelyet biztosítja: FaXuniL Kft. - Furgon bérélés: www.furgonberles.org