Mondeo-vá érett a Fusion Itt az új Mondeo

Mondeo-vá érett a Fusion

10.01
Prev Next
értékelés:
0,0 (0)

Itt az új Mondeo

Mondeo-vá érett a Fusion

Amerikában már egy ideje létezik a Ford Mondeo, igaz Fusion van a hátára írva, de lehetett sejteni, hogy ebből készül majd az Európának szánt modell is.


Most Párizsban először mutatkozott be a modell a nálunk is megszokott néven. Azért azt érzi a Ford is, hogy csak szimplán egy névtábla csere nem elég egy gyakorlatilag teljesen más tulajdonságokkal rendelkező piacra bevezetésnél, így gyorsan elkészítették a modell kombi és a csapott hátú változatát.


Hivatalos bemutató révén a motorválasztékra is kitértek az ismertetéskor, így meglepődve hallottuk, hogy az új Mondeo kapható lesz 1 literes három hengeres turbós egységgel is. Ez a tény azért meglepő, mert ebben a kategóriában eddig nagyon nem volt jellemző az ilyen picike űrtartalom és kevéske hengerszám.

Viszont, ha figyelembe vesszük, hogy a parányi motor 123 lóerő leadására képes, ami akár egy 1.6 literes blokknak is becsületére válhat, egyből előjön a megoldás létjogosultsága, hiszen a kisebb űrtartalom kisebb fogyasztással is jár.


Az eladások nagy részét viszont valószínűleg az 1.6-os és a 2 literes turbós benzinesek és az 1.6 literes dízel fogják kitenni. Ez utóbbi egység különlegessége, hogy az új ECOnetic technológiával készült és a gyár ígérete szerint a kategóriában a legjobb fogyasztási adatokkal büszkélkedhet.


A mai autós világban természetesen a hibrid hajtáslánc elengedhetetlen, ezért kerül a kínálatba a 2 literes benzines egység és egy elektromotor párosítása, melyek összesen 185 lóerő teljesítményt képesek leadni mind a négy kerékre vezetve.



vissza a lap tetejére
A honlapot készítette és a tárhelyet biztosítja: FaXuniL Kft. - Furgon bérélés: www.furgonberles.org