Erősebb, mint eddig bármikor Ford Focus ST

Erősebb, mint eddig bármikor

09.15
Next
értékelés:
7,0 (1.0)

Ford Focus ST

Erősebb, mint eddig bármikor

Megszokott tény a Ford háza táján már hosszú évek óta, hogy a Focus rajongókat bizony eszeveszetten kényeztetni kell. Most ennek az egyik legjobb eszközét mutatták be, az új generációs Focus felhergelt verzióját, azaz az ST-t.
Már az előző generáció ST-je is elég kemény autó volt a maga kategóriájában, de ezt most még inkább sikerült túlszárnyalni, hiszen jelen esetben már a kétliteres Ecoboost egység 250 lóerőre és 360 Nm nyomatékra képes. Ami elképesztő, hogy ez a teljesítmény megint csak első kerekre jut, szó sincs összkerék hajtásról. Ebben az esetben kellenek az olyan óvintézkedések, mint például az elektronika, ami a nyomatékot úgy osztja meg a kerekek közt, hogy a rángatózást elkerülve az autó lehetőleg abba az irányba lóduljon meg, amerre a sofőr is tervezte azt.
Természetesen külsőleg is megkülönböztető a hétköznapi testvéreitől az ST, átrajzolt lökhárítóját, szélesített küszöbeit, a 18-as spéci felniket és a hátsó kis szárnyacskát könnyű kiszúrni akár messziről is.
Belül is vérpezsdítő világ várja a szerencséseket, a Recaro sportülések kimondottan jól tartanak, a fém kiegészítók pedig kellően dobják fel a teret.
Európában kombi és csapott hátú kivitelben létezik majd az ST.
Jelenleg úgy tűnik, hogy nincs kilátásban az erősebb RS modell, ugyanis ahhoz jelenleg nincs elvárhatóan erős motor, de ugyebár a remény hal meg utoljára.
Ha RS nincs is, de egy pályaversenyzésre alkalmas ST-vel azért előállt már a gyártó, ami lepucolt belsőt, merevítőket és többek között versenyzésre alkalmas állítható futóművet és fékeket tartalmaz.

képgaléria
Erősebb, mint eddig bármikorErősebb, mint eddig bármikorErősebb, mint eddig bármikorErősebb, mint eddig bármikorErősebb, mint eddig bármikorErősebb, mint eddig bármikorErősebb, mint eddig bármikorErősebb, mint eddig bármikorErősebb, mint eddig bármikorErősebb, mint eddig bármikor


vissza a lap tetejére
A honlapot készítette és a tárhelyet biztosítja: FaXuniL Kft. - Furgon bérélés: www.furgonberles.org